A Pápá, Cici! magánkiadásban jelent meg, ami azt jelenti, hogy a könyv körüli teendők összes kisebb és nagyobb feladata rám hárult. Ennek vannak nagyon jó és persze elég nehézkes oldalai is.
Amikor megszületett az ötlet a fejemben, sokáig hezitáltam, belevágjak-e. Tudtam, hogy jó ötlet, tudtam, hogy ilyen még nincs a boltok polcain, ám könyvkiadásba vágni a fejszémet azért mégiscsak óriási dolog. Tudtam, hogy ha könyvkiadóhoz fordulok, minimum egy éven de inkább kettőn keresztül semmi nem lesz belőle. Bombázhatnám a könyvkiadókat, amíg az egyik fantáziát lát a könyvemben, és a kéziratom kiadása mellett dönt. Nincs ismerősöm, aki kiadónál dolgozna, de még csak író sincs a közelben, akit erről kérdezhettem volna vagy egy kis protekciót nyújtana, így maradt a Google és a mérhetetlen mennyiségű információ átnyálazása, amit ott találtam.
Ha az ötletemmel és a kéziratommal odaállítok egy könyvkiadóhoz, rajztehetségem híján az ottani leszerződött grafikussal/illusztrátorral kellett volna együtt dolgoznom, aki vagy érti az elképzeléseim vagy nem. Vagy megvalósítja azt, amit kérek tőle vagy a kiadó vezetőségére bízza a döntést az összes rajzzal és a borítóval együtt.
Az egyik érv az szólt nálam a magánkiadás mellett, hogy szerettem volna, ha az én kezemben futnak össze a szálak, ha én dönthetek a borítóról, az illusztrációkról, a színekről, a papírvastagságról: mindenről. Egy kiadó nagy valószínűséggel jobban ismeri a könyvpiacot, mint én, viszont az általam megálmodott könyv célcsoportja a hozzám hasonló kisgyerekes anyukák. Nagyon jól tudtam, milyen típusú, méretű, anyagú könyvet szeretnék, hogy az mind a szülőnek, mind a gyermeknek élvezhető legyen.
A kézirat megszületése után valószínűleg hónapokig kulcsolhattam volna valamelyik kiadónál. És igazuk is lett volna, hiszen egy első könyves, nevenincs fiatal anyukával állnak szemben, aki világéletében multiban dolgozott és mellette nyelvet oktatott. A nagy kiadók naponta kapnak kéziratokat hozzám hasonló emberektől, akik szeretnék nyomtatásban látni a művüket.
A kiadók természetesen egyszerre több könyv kiadásán is dolgoznak, az enyém csak egy lett volna a sok közül. Később pedig az én könyvem is csak egy lesz a könyvesboltok polcain a több ezer közül. Nem feltétlenül kerülök kirakatba sem, hiszen ki vagyok én Steiner Kristóf szakácskönyve vagy Bartos Erika befutott Bogyó és Babócája mellett?
Marketingben sem feltétlenül engem vennének előre, hiszen a több könyvet megírt, befutott írók könyveit reklámozni mégiscsak biztosabb befektetés, mint egy “noname” íróét. Megint csak érthető, hiszen utóbbinál nagy a rizikó, a Facebook hirdetéseknek és a metró aluljárók plakátjainak pedig ára van.
Magánkiadásnál saját magunknak kell állni az összes kiadási költséget: kifizetni a grafikustól kezdve, a nyomdán keresztül egészen az apróbb költségeket, mint a postai borítékok megvásárlása. Ez az összeg viszont jó esetben megtérül az eladások után és egy idő után pluszba fordul a mínuszos kassza és elkezdődik a profit termelése.
A kiadónál is van persze két (vagy több?) lehetőség: megveszik a szellemi termékem egy egyszeri összegért, vagy pedig az eladások után kapok részesedést. Mondanom sem kell, hogy ezek az összegek hírben sincsenek az ember saját elképzelésével. De ha az ember belefektet egy bizonyos energiát, megeszik egy bizonyos mennyiségű ideget a döccenők miatt, akkor legalább egy kis kereset-kiegészítést igazán nem sajnálhat magától.
Saját könyvet írni, majd piacra dobni nem egyszerű. Ha te is szeretnéd valóra váltani egyik gyerekkori álmod vagy egyszerűen csak imádsz írni, tudd: nincs lehetetlen!
A továbbiakban több oldalról is szeretném körbejárni a magánkiadás témakörét. Tarts velem! 🙂
